Laesia

~ írások ~


Leave a comment

Őrület. Szavak.

Furcsa jószágok ezek a szavak. Észrevétlenül bekúsznak, belopóznak az ember világába, aztán ott teszik a dolgukat.

Már hetek óta egy mondattöredék járt az eszemben, járt körbe-körbe, nem találva helyet, s folytatást a végtelenben. Egy verssor, a számban éreztem a ritmust. Volt fogalmam a kezdőszavakról, visszhangoztak bennem magánhangzók. De csak nem volt még teljes, pedig már hetek, sőt néhány hónap óta erre ébredtem, sok-sok reggel.

“Nincs válasz, mert nem is kéne…” –

ez igaz volt azokra a hetekre, nyilván ezért is járt ennyire át a vers sora. De befejezés híján megakadtam benne, kerengő dervis módján járt bennem körbe-körbe, ízlelgettem különféle befejezéseket.

Nincs válasz, mert nem is kéne,
csak…
csak…
csak…

Egyik sem volt perfekt.

Valahol sejtettem, hogy a vers valamikor régen Virág szájából hangozhatott el, de hogy hol és mikor, ki a szerző és mi a folytatás… nem volt fogalmam se. És meg se kérdeztem. (Vajon miért nem???)

Trükkösen viselkedett, mert ha még reggel vagy hajnalban fel is sejlettek a szavak, délutánra már csak a hangzás, a ritmus maradt.
Ráadásul ezek nehéz hetek voltak.
Többször is jártam úgy, hogy mire megkérdeztem volna, csütörtök délutánra már csak a “Nincs…, mert nem is…, csak a … …. ……” maradt. Lebénultam.

Mivel ebben megakadtam, nem jöttek máshol se a szavak.
Nem ízlettek a reggeli mantrák úgy, mint azelőtt. Csak ezt a töredéket mantrázta volna a belsőm.
Nem röppentek a szavak hozzám könnyedén, mint madár száll le nagy faágra. Nem ment könnyen a Dharma-napló és nem jöttek a szavak ide, a blogra sem.
Nem erőltettem.

Aztán egyszer csak megkérdeztem, és a Megvilágosodás hétvége záróakkordjaként megkaptam Virágtól. A teljes verset.

Kiderült, hogy ez Magunam verse.

Így szól:

MagVir

Onnantól, hogy megvolt, már nem dübörgött lázasan ereimben. Elhelyezkedett szépen, mint gondos gazda a kis, hátsó kertben. Biztonságot adott, támogatást, védelmet. Megvoltak a szavak, az eredetiek. Bármikor visszatérhettem.

A vers, mint édesapa a napsütötte kertben, karba tett kézzel, bátorítón nézte, merre indul a gyermek. Onnantól minden nap, ha kellett, megjelent egy új változat bennem. Más szavak, de hasonló hangzás, ugyanabba az irányba nézve. Az eredetihez időről időre visszatérek. Aztán megint kap új színt, új ízeket. Mint a napraforgó közepe, belseje, változás közben is ott marad egy helyben.

Közben eltűnt belőlem a lázas őrület. Nem maradt más, csak nyugalom.
Aztán már az se. :)

barik

Kép innen.

 

Advertisements


Leave a comment

a hétvége Esszenciája – eddig

Felvezettük a gerinc mentén az energiákat.

 Letettünk néhány tudati béklyót.

Áttörtünk egy-két gátat.

Gyakoroltunk egyedül, párban.
szerelM

Együtt, közösen.
 

Körben.
lábkör

Együtt. Érezve. Együttérezve. Hiszen egymással gyakorolni jó.
szeret

Ellazultunk.

Fókuszáltunk.

Bevetettük ismét a hálót. Hogy lássuk, mi akad horogra. Mi az, amivel dolgozhatunk.
Elena1

Keringettük a pályákon az energiákat.

A Természetből is gyűjtöttünk energiát.
fenyőkém

Hiszen a Természettel gyakorolni áldásos, áldott és jó.
tengerpartba olvadva

Segítettek ismét a Védelmezők.
 vadon elefánttal

A Tökélyharcos újraébredt, új alakot kapott.
balerina vízbe

Ugyanazok vagyunk, mint voltunk.
csak mese

Csak néhány dolog lekopott, elfogyott.
Cselya újabb 

Kinyíltunk a világra. Kinyílt előttünk a világ.
csodálkozás

Ragyogóbbá, színesebbé vált, miközben nem mi festettük át.
Erik Johansson1

Hiszen a város egy ragyogó mandala.
eleph

Itt élünk benne emberként.
elfecske

Körbevesz minket, megadatik számtalan szebbnél szebb, ragyogó lehetőség.

És csak rajtunk múlik, mire haszáljuk az időnk.
Idő 2

Ami így nézve véges.
Idő 1

Miközben persze végtelen.
Igor Morski1

Rajtunk múlik, mit hogyan látunk.
színes bubi ff világ

Végzünk-e gyakorlatokat.

Gyakoroljuk-e az alázatot.

Teszünk-e fogadalmakat.

Jókívánságot.
Brooke virágos

Volt sok meglepő, ismerős, felszabadult, munkás, örömteli. Visszajelzés, apró eredmény.
Volt új és régi ismerős, újra előkerülő, még mindig. És volt hálával fogadott,  újonnan jött felismerés.
 néni elefánt

 

~ ˇ~

 

De nem ez volt a legnagyobb eredmény. Azt kértem az elvonulás elején, mutasson rá, ami igazán a sajátom és vesse ki magából a mandalám, ami nem az enyém.

Megtörtént.

És bár érezhetnék szomorúságot, dühöt vagy kétségbeesést, nem igazán jött szétesés.

Csak egyet látok.

Bizonyosságot.


2 Comments

Tánctermi együttlét

Leonid Afremov

Álmos, mélyről induló, még alig pislákoló reggel.

Szombat van, gyönyörű napsütés.

Jó lenne még ébredezni, piac-szomszéd gyerekek-ismerős árusok köröket futni, de a tánc hív. Csak szombatonként van kerek egy órás nyújtás a bemelegítés előtt. A testemen kívül lényem minden más szférája és porcikája meghálálja, így a hívás erősebb.

Fel TUDNÉK ébredni, ha akarnék, de jólesik az álomízű, gondolatszegény készülődés, városba utazás és a statikus nyújtás is így esik most jól. Szaffi, a tánctermi macskánk ráérez, végig az ölemben dorombol.

Aztán fel a földről, építkezz fel csigolyáról csigolyára, nagy belégzés, plié, relevé, elölkereszt, ugrás, forgás, plié, relevé, plié-relevé, relevé-plié.

Csikorogva állítom át magamban a váltót és próbálom követni (forgás jobb lábon jobbra, bal lábon balra, jobb lábon balra, bal lábon jobbra), bár a zene már visz, sodor és mosolygok kint-bent.

-Judit, ha megtennéd, hogy kinyitod a szemed ugrás előtt – hangzik, csak számomra nem viccesen.

Be kell vallanom valamit.

A tánc az egyetlen hely (talán az énektanárnőm mellett), ahol ha Női Bölcsesség Jógája, Workshop, Mese-est, Szívlényegiség, Város Jógi Akciócsoport, Esszencia, Meditáció vagy Létegyüttlét hív, nem egyszerűen csak “jógázni megyek”.

Szomszédok, kollégák, barátok és mindenki más számára sokkal egyszerűbb így, már rég beláttam, hogy megspóroljam az “és milyen jóga? nem olyan. akkor milyen? nem indiai, inkább akkor már tibeti gyakorlatok főleg, de sokminden más is. mindig a pillanatból születik. sokmindent csinálunk, masszírozunk is. milyen masszázs? ááá, tudod mit? gyere el és nézd meg”-köröket.

Táncon és pilatesen ez mind mehet. Ott megértik, egyrészt mert tanulták, másrészt, mert ‘átlélegezzük’ a gyakorlatokkal a testünket.

Szóval plié, relevé, plié-relevé, relevé-plié, emeld a lábad, ugrás, forgás, nyisd ki Judit, a szemed.

– Jó-jóóó, mindjárt, csak még… (olyan jólesik átmenettel, nem hirtelen ébredni, gondolom) és helyette mondom:

-Nagyon későn értem haza, szinte már hajnal lett, de már ébredek – mosolygok.

Dávid arca visszatükrözi a mosolyt, vagyunk annyira jóban, hogy vissza is kérdezzen.

-Hol jártál, báránykám?

-Hááááát, egy ilyen…. (a Létegyüttlét még számomra is új, nem építettem be a szókincsbe és mondom, csikorognak még a fogaskerekek)

-Egy ilyen… tudod… … együttléten…

A tükörből 15 szempár néz vissza rám, meredt tekintetét, mint vassal bevont nyílhegyet rámszegezve. Dávid arcáról leolvad, szája sarkán megrökönyödve húzódik vissza a mosoly (‘jó-jó, akkor csak ébredj’).

Magamban elnevettem magam, s mintha csak ezer meg ezer Istennő szeme nyílt volna rám, egy szemvillanás alatt felébredtem.


fotó


Leave a comment

Li Taj-po verse Magunamtól

itt ~

 Az utolsó felhő is eloszlik,
S az égbe tűnnek a madarak.
Ülünk együtt, a hegy meg én,
Míg végül csupán a hegy marad.

                                              Li Taj Pofuji


3 Comments

TaiJi Quan – Szürreál I. (Magunam varázsolt)

TaiJi tábor, 2005. nyarán.

Akkor költöztem új építésű házba. Annak is egy kis tetőtéri lakásába.

Hazaérkezés vasárnap éjjel. Már minden sötét.

A környék feltúrva, alig találom a bejáratot.

Nem csoda.
A szokásos…
Még új a ház, sok problémánk volt. (Az álmoskönyvek szerint nem jelent jót, ha egy lakópark alapja fürdő volt vagy tó…)

Hétfő reggel. Álmosan mocorgok. Kilépek az erkélyre. Megdörzsölöm a szemem.
Majd vissza a szobába.
Ezt újra és újra eljátszom. Csinálok vagy három sorozatot.

Nem hittem, ez nem lehet, amit látok.

A negyedik emelet magasából, ameddig a szem ellát, végeláthatatlan, tengerszerű, UV-zöld színű tó.
Eltűntek a kertek, a bokrok, a járdák és a padok.

Csak és kizárólag a Csoda volt.

Elgondolkozom…

-Mi lehetett a teában, amit tegnap este ittunk?
-Vagy Magunam (aki akkor még Laci volt) adott valami képességfejlesztő feladatot?

Ezen morfondírozom, miközben a lépcsőn lefelé battyogok. Tényleg, lift már tegnap sem volt…

A bejáratnál kívül és belül sűrűn nyomtatott felirat fogadott:

 

“…. teremgarázs… beázás… újra….
… kérjük szíves… igyekszünk… elhárítani…
türelmüket… feltöltöttük… nyomjelző… 4 napra…”

 

Á-hhhháááá…..

Szóval itt, a Napfürdőben tényleg csodákhoz vezetnek a nyomok. :)
Fotó: facebook.


2 Comments

Álmokból kiköltött írások

Biztosan megkérdeznétek, de ha nem, én megkérdeztem magamtól, hogyan születnek az írások.

Egy szent pillanatban (általában az éj közepén) felsejlik egy alig-kép, egy hangulat.
Egyfajta ködös, varázsos gomolyag.
Onnan jön, ahonnan a mesék, az álmok egy része és sok visszaköszönni vágyó mély, gyerekkori emlék.

Nincs megfogható teste, csak lebeg. Egyfajta színesen gomolygó gőz, gáz, hangulat. Álomfoszlány, tűnékeny képzet, amit ugyanakkor a szívünk tisztán, világosan lát és érez.

Ha nem fogjuk meg, elillan, tovalebben a térbe. Talán majd máskor vagy máshogy, esetleg máshol, másnál újraéled.

Ha viszont tollat ragadunk és papírt, míg az iniciálé el nem tűnik, a szavak önmaguktól megjelennek. Megjelennek és körbeveszik, körbefonják a látomásszerű képet. Bár neki továbbra sincs teste, abban a minutumban, ahogy körbefogták, leképezik és mindig őszinte a lenyomat. Ez már látható, kézzelfogható, sőt mások számára is az. Így adható tovább.

Később, ha a kezdeti pillanat elszaladt, már csak az emléke marad. A töredezett foszlányokból pedig sosem áll össze újra a teljes egész, csak szolgalelkű másolat.

Ezért kell mindig megragadni a pillanatot, ha igazinak mutatja magát és a tollat is. Akkor a szavak körbefonják, olyan szorosan, ahogy drága, törékeny szobrot csomagolunk selyempapírba. Csak el kell kezdeni, a szavak mennek maguktól körbe-körbe, mint vasútmodellen az egyszer elindított kisvonat. Egymásba kapcsolódó láncot alkotva, óriáskígyóként tekerednek.

Oly szoros lesz így a kötözés, ha jól sikerül a lenyomat, mások számára is láthatóvá válik éppen úgy. Azt persze, hogy ki honnan, milyen szögből nézi, milyen a megvilágítás és hogy megáll-e szemlélni vagy csak futtában vet rá pár röpke tekintetet, azt nem tudom. Így fogalmam sincs, ki mit lát, mit érez belőle – amíg nem kommenteltek. :)

Azt viszont tudom, hogy ha ilyenkor elkalandozom, a szavakból font kötözőzsinór könnyen szakad. Toldozgatni-foldozgatni kár. Nem érdemes. A csomózáshoz kézbe kell venni, a fogdosástól a fénye elhagyja.

Muszáj azonnal papírtestbe ölteni. Most is épp így teszek. :)

Fotók: Elena Shumilova és facebook

Az írás “technikai szponzora” Magunam és az Álomjóga hónapja volt. :)

Az álmaikat megvalósítani kívánóknak pedig szívből ajánlom a csodálatos Brooke Shaden nemrég indult videóblogját.