Laesia

~ írások ~

“Mi nem szállunk le. Nem még.”

Leave a comment

Majd négy megálló múlva – mondta anyukája a kis totyogósnak.

Minden kihalt, csendes. Ünnepek elmúltak, fű kiszáradt. Utca néptelen lett.

Néhány idős ember ül a villamoson.

Egy részük az SZTK-nál száll le.

A többi a piacon.

Mi tényleg hamarabb leszállunk, az élet vonaláról is,  mint ez a kis pelenkás fog.

Mi vár még rá?

Négy megálló.

Szülei szegényes ruhában.

Nagy batyuban viszik a pakkot.

Arcuk szürkés-fáradt.

Talán lakniuk van hol.

De a gyerek! Szeme gyémánt.

Minderről nem tud.

Mindenki ölébe mászott volna.

Mindenkire ragyog.

Tudta, mit akar, és ‘mit csak tudott, mondott.

Másfél éves, csupa élet, izgés-mozgás, csupa szín. 

Aranyosan fénylő haj. Pirospozsgás arc. Szeme kíváncsi-kék.

Még nem érinti részeit a szürkeség.

Ő a tökéletesség.

Maga a remény.

A remény egy újabb ága.

A boldogság felé.

 
Every child is a hope for the world.

Advertisements

Ha úgy érzed, mondd:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s