Laesia

~ írások ~

Az Istennő (neve Kinga)

Leave a comment

Be kell vallanom, szerelmes vagyok.

Szerelmem (egyik) tárgya egy hároméves kislány.

A házunkban lakik.

Szőke-göndör fürtös, kékszemű, csupamosoly. Angyal. Három lánytestvér közül a harmadik.

Mind igazi egyéniség. Különböznek és egyformák is. Ha nem az udvaron játszanak, táncolnak, énekelnek, akkor akrobatikára, showtánc-edzésre mennek.

Épp náluk töltöm a délutánt. Fiatalos nagymamájukkal a japán manikűr-készleten osztozunk. A legidősebb lány, Blanka videóit nézzük. Téma a legutóbbi fellépése.

Természetesen a másik két lány is meg akarja magát mutatni. Gitta az ölemben ül csacsogva, matricaragasztásba próbál belevonni.

Kinga pedig, a legkisebb, saját (rettentő profi!) koreográfiára táncol, vadul ugrálva, bukfencezve a szőnyegen.

A szőnyeg félrecsúszik hirtelen. Nem sikerül a mozdulat. A spárga félrement.

Tragédia.

Kitörni készülő könnyek.

A délután beesteledett…

Ajakbiggyesztve ül le mellém, dacos-dühösen. Szeme sarkában már ott csillog egy könnycsepp.

Felé sandítok, majd ránézek.

– Nem baj, hogy nem sikerült most ez a spárga. Te tökéletes vagy. Ugye tudod?

Egyszuszra felszáradnak a könnyek, alig láthatóan bólintott.

– Istennő vagy – súgom oda. Ugye tudod?

Egyszeriben felragyogott. Mindentudóan a szemembe nézett, rábólintott.

Motoszkált bennem a kisördög:

– És honnan tudod?

Nem hagyta megtörni a varázst:

– Én súgtam bele a fejedbe a gondolatot.

Mit mondhattam volna erre? Semmit.

Elmosolyodom, meghajolok.

És ő, hajlékony, könnyed kis testével, nálam ezerszer tökéletesebben, szintén meghajolt.


Fotó: Cselya Zoli

 

UPDATE:

Tudom, hogy szeret szerepelni, de a beleegyezése nélkül nem osztanám meg a történetet.
Várom az alkalmat, hogy megkérdezzem.

Ma lent volt az udvaron, odamentem. Mondom neki, írtam rólad egy történetet. Egy mesét.
Nagyon örült neki, a szája elé kapta a kezét, úgy nevetett. Többször körbefutott minket. ‘Publikációs engedély.’

Vele volt testi-lelki barátnője, Sári is.
Sára igazi boszorkány, a szó legnemesebb értelmében. Pont úgy, mint én. Tudjuk, mióta először összekapcsolódott a két tekintet.

Megkérdezi, írnék-e róla is?

Azt felelem, mindenképp. De lehet -folytatom eltűnődve-, hogy róla nem vidámat. Hanem egy komolyat. Mondjuk hogy a házak fölött kerengünk seprűnyélen. Jó lesz így?

Elgondolkozott, sokáig hallgatott. Majd rámnézett hatalmas sötét szemeivel és rábólintott.

Aztán Kinga nagyijához fordult, és kért mégegy cukrot. ‘Nem Negrót, nem citromost, hanem narancsost. Nem kell fölmenni érte, van még a táskádban, tudom.’

Ha legközelebb Fekete Táráról írok, megkérem Sárit, hogy diktáljon.

Advertisements

Ha úgy érzed, mondd:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s