Laesia

~ írások ~

„Ez tényleg szerelem” – blogból bolt

2 Comments

Megláttam egy fotót a facebook-on és néhány mondatot. Rögtön elvarázsolt. Hogy micsoda? A történet maga. Blogból bolt.

Hogy is ne lennék kíváncsi rá, miként formálja egy másik blog át magát élő közösséggé, szavaktól független valósággá, a világra nyíló csatornává.

Azóta jártam ott.

Hogy hogyan lett ‘ÁGY-ASZTAL-TV’-ből Szimpla Design Shop, ma sem tudom.

Láttam sok csecsebecsét, régiséget, sürgés-forgást, szorgos munkát. A mélyben, a föld alatt.

Elmesélem, ami erről az eszembe jutott.

***

Szögligeten, a hegyoldalban, a tó után van egy hatalmas, mohos kövek alkotta vízmosás. Kisebb-nagyobb, moha borította sziklák, ameddig csak a szem ellát. Szűrt fényt adnak a föléjük magasodó öreg bükkfák. A kövek bejáratánál üregek, barlangok, vájatok, zuzmók, mohák, falevelek, gombák.

Nem nehéz elképzelni, hogy kő-lények, törpék, manónépek lakják.

Egy kis csenddel, odafigyeléssel, némi lekenyerező kinccsel vagy édességgel előcsalogathatjuk őket. Ha kedvük tartja, történeteiket is – többnyire képekben – elmondják.

Többször volt alkalmam meghallgatni a mesét, ‘látni’ a törpék városát. A föld alatti várost. A várost, amit ők teremtettek az erdők-mezők, falvaink, városaink alá.

Izgő-mozgó, csupaszín rengeteg. Nyüzsgő karaván, forgalmas utak szövik át meg át. Színpompás, örökmozgó kavalkád.

Kincsekkel kereskednek.

A tudást és mindent, amit csak érnek, rendszerezik, osztályozzák. Hozzák-viszik, átalakítják.

Jegyzik az évgyűrűk bölcsességét, a madarak röptének ívét, a kipattanó virágszirmok színét és hogy melyik fűszálon hintázott tavasszal először bogár.

Ismerik a fák arcát, a kéreg minden rajzolatát, lemérik a koppanó esőcseppek súlyát. Hallgatják a csobogó patak meséjét, elnéző mosollyal szemlélik a vízi lények kedvességét.

Figyelik, ahogy a szarvasbogár kitinpáncélja roppan, ahogy a hal a tóba visszacsobban. Számolják a szitakötők szárnyrebbenését, miközben dolgos népeik behálózzák a Földgolyó egészét.

Kereskednek vércsevijjogással, denevérhangokkal, bagolyhuhogással.

Hozzák-viszik a sok kincset messzeföldre és mindet gondosan őrzik, amíg csak el nem jő az ideje.

Hogy milyenek a törpék?

Szorgosak-dolgosak. Néha kicsit morcosak. (Ha olyan a kedvük épp, vagy ha úgy érzik, akadályozza munkájukat az értetlenség.) Máskor meg kedvesek, derűsek. Ha a szavakat szűken is mérik, jó kedvükben találva nem sajnálják tőlünk a bölcsességeket.

Tisztességesek. Becsületesek. Kizárólag a saját törvényeik szerint, a saját törvényeiknek élnek.

És hogy hogy jön ez most ide? Miért jutott eszembe a törpenép a Síp-Dob-Dohány és Kazinczy utca környékén?

Mert itt is van egy város. A város alatti, város mögötti város.

Valahányszor erre járok, elfog egy hangulat, sejtelem, érzés. Feketekalapos-kaftános, hosszú szakállú emberek, komolyan öltöztetett, okos szemű, göndör fürtű gyerekek.

Ők a vérem titkait őrzik, a házfalak, macskakövek mind-mind egy történetet.

A por-piszok-repedés mögött felsejlik egy másik világ.

Romkocsmákba bekúszó, lassan lopakodó színek, a szokásostól elütő fények. A falak mentén katonás rendben, kis dézsákban sorakozó friss fűszernövények. Élénkre festett figurák a repkénnyel bevont tűzfalak mellett. Esténként vidám hangulat, koccintás, lampionok, fényfestmények.

Szorgos-dolgos emberek, színesre szőtt álmok… Megvalósult álmok a kapualjak és szűkre szabott boltajtók mélyén.

Nekem nem utcák határolják, hanem emberek. Emberek, akik ismerősből jóbarátok lettek. A szívemnek kedvesek.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Mosolygó almák, szívből főzött étel, sok egyedi, régi-új ékszer. Kézművészek…

Mi bennük a közös? Bármit is találunk a küszöbön túl, azt megtöltik szívvel. Nem is lehetne itt máshogy, ahol kint minden szikkadt-poros-szakadt. Megtöltik álmaikkal, lelkesedéssel, szaktudással, ügyességgel.

Jó mászkálni az utcákon, ahol minden lábnyomnak arca, minden pókhálónak története van és jó időről időre visszatérni közéjük.

Most úgy érzem, újabb kincsesbarlangra leltem. Megint találtam egyet, olyat, ami akár a képzeletbeli törpeváros köszpontja lehetne.

Belépve ugyanaz a hangulat fog el, mint régen, mézeskalácskészítés, szabás-varrás, dekupázs vagy könyvfűzés közben. Bármiből bármi lehet. Söröskupakból ékszerek, újragondolt, új életre keltett bútorok, biciklialkatrészek, régiségek. Mindenből minden lehet. És élnek is vele az emberek.

Mintha csak a törpék hordták volna ide rég elfeledett rejtekhelyükről a kibányászott értékeket.

***

Az elmúlt hetet magam is a Dob utcában, egy barlang mélyén töltöttem és a nyár folyamán még megyek.

Kíváncsi vagyok, hogy a legszűkebb város, a város alatti város, a város mögött felsejlő titokzatos város még milyen kincseket rejteget.

fotó: Szöllősi Mátyás a Budapest Katalógus oldalán

Advertisements

2 thoughts on “„Ez tényleg szerelem” – blogból bolt

  1. a képen lévő férfi egy mesealak. Mindig van valami tippje, kincse, talizmánja ami segít abban, hogy védekezz a rossz dolgok, az ártó varázslat ellen. Legszívesebben megölelnéd, és tudod róla, hogy teljesen természetesnek venné, és viszonozná.

Ha úgy érzed, mondd:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s