Laesia

~ írások ~

A. – a kezdetek

Leave a comment

ELŐTTE.

Na, majd utána – gondoltam -, utána lesz jó.

Hiszen amiről nem lehet, hogyan írhatnék arról.

Hogyan ne írhatnék róla, ha ez van bennem most.

Párhuzamos világokban élünk.

Nem, nem…

Nem a világ más, csak amit érzékelünk belőle.

Amit látni, hallani, érezni, átélni tudunk… és akarunk tőle.

Szenvedély.

Azt mondják, elvakít.

Mi van, ha mégsem?

Mi van, ha én használom fel őt itt?

Arra, hogy meglássak valamit.

Nem magát a szenvedélyt. Az csak egy érzés. Elsodor, magával visz.

(Ha hagyom. Ha akarom. És ha most az egyszer bölcsebben adagolom?)

Lehet, hogy rámutat valamire. Megvilágít. Segít.

Rájövök általa, megértem tőle. Felfed belőlem valamit.

Valami közelebb vivőt.

Valami IGAZIT.

~  ~
ˇ

Lehet persze absztinensen élni. Begubózva. Egyhelyben. Nem segít.

Vagy lehet – mint kamaszkoromban tettem – kontrollként csak minden második nyáron enni fagyit. Ez megvéd a kisodródástól, de nem túl messzire visz.

A dolognak ára van, ez visszatart. Adni kell érte valamit. Ha elkap a hév, nehéz megállni, hogy ne számoljuk, mennyit, s mit.

Középső démonom, a kicsi sárkány. Szenvedélyeink.

Élvezem őt etetni. Ami rendben is van. Mindaddig, amíg fölém nem kerekedik.

Olyankor kirepít, lepottyant és nem marad más, mint – jó esetben – az üresség. A semmi.

Lehet jóval nagyobb zúzódás, meghátrálás, torpanások, sebek is.

Nem az a kérdés, hogy kell-e vagy sem.

Lehet-e jól csinálni. Odafigyelve. Körültekintően. Kontrollal, miközben mégsem. A határokat, fékeket, gátakat beállítva, a körülményeket jól megválasztva. Felkészülve előre, legalábbis.

Úgy, hogy most az egyszer ne kifele vigyen. Hanem befele.

Mindegy, mi. Tandemugrás, elmélyülés, böjt, maratoni futás, tánc, eksztázis…

Túl a hétköznapokon, de a túlzástól még épp itt.

Elveszítheti-e az ember az ‘eszét’, a hétköznapi valóságát, leteheti-e pihenni a kispadra a megszokott tudatosságát, miközben mélyen belül mindvégig megőriz valamit?

Valamit, ami fontosabb. A lényegit.

A szándékot, hogy minden egyes – tudatállapotok határán táncoló – pillanat csak befelé, saját magam felé, az IGAZSÁG fele visz.

 
Fotók: 1, 2.

Advertisements

Ha úgy érzed, mondd:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s