Laesia

~ írások ~

“Nincs időm jógázni.”

3 Comments

Anikó kérte, tegyek fel recepteket, hogy személyesebb hangú legyen a blog.

Nem ígérem, hogy rögtön elindítom a gasztromellékletet, talán lesz majd egy-egy recept és a testi táplálék mellé könyv- és programajánló is.

Addig is, most egy másfajta receptet hoztam.

Hogyan csináljunk több dolgot egyszerre – miközben valójában mégsem?

Múlt szombaton egy szép, ősi, mély gyökerekkel bíró Természet Mandalában jártam.
Az egyik fától azt a sugallatot kaptam, hogy menjek, süllyedjek mélyre.
Megfogadtam a jótanácsot.

Vasárnap délelőttönként általában otthon teszek-veszek.
Házimunka, mosás-mosogatás, természetes fénynél körömlakkozás. Ilyenkor szoktam az énekóráimra készülni is.
Közben van, hogy főzök, előtte néha olvasok, mantrázok, szövegekben mélyülök el.

Most, az előző napi kirándulás után újra intenzív mozgásra vágytam.

Beindítottam a mosógépet.

Szeretem a duruzsolását, néha kifejezetten jólesik szombat délután szunyókálni rá. Máskor meg a zörejek energiáját valamilyen hasznos tevékenységhez (odafigyelést nem igénylő, automatikus cselekvéshez) használom.

Kilakkoztam a körmeimet. Csak vigyázni kell rá, a száradáshoz szükséges időt hasznosan tölthetem.

Felpattantam a sztepperemre és elindítottam a zenét.

A mosógép ment magától. (Közben csendesen rotyogott a leves.)
A körmeimmel semmi teendő, csak vigyázni kell, a kezemmel ne nagyon ficeregjek.

A mozgásnál semmire nem figyeltem, csak az egyensúlyomra. Igyekeztem a nem használt izmokat ellazítani és középen maradni. Ez akkor ment jól, ha már becsukott szemmel se billentem ki.

A zene, az éneklés csak segített. Olyan számokat választottam, amiket jól ismerek és nagyon szeretek. Amik magukkal visznek.

Nem figyeltem a szövegre, ha épp nem jutott eszembe, akkor csak dúdoltam vagy azt sem.
Az éneklésnél is csak egyetlen szempont vezetett: igyekeztem az alhasam ellazítani és minél inkább hasi légzést végezni. Egy idő után ez is többé-kevésbé automatikusan ment.

És akkor elkezdtem a gyakorlatot.

Lépkedtem a sztepperen. Kényelmes tempóban, a zenétől függően dupláztam vagy tripláztam az ütemet.
Becsuktam a szemem.

Azt vizualizáltam, hogy egy szép, nagy, sudár, vagy éppen csenevész, szétterülő lombkoronájú vagy magasba törő fa vagyok. A képet mindig a zene hozta. Minden szám mást.

Ez az előző, mocsárlakó ősfákkal, benőtt bozontossal és útmenti fiatal jegenyékkel töltött nap után nagyon könnyen ment.

A zene adott egy képet és azt vizualizáltam, hogy a fák gyökerei között, lombszoknyája alatt vagyok. Vagy benne. A fa is én lettem.

Természetesen volt, hogy egy pillanatra kibillentem. Ilyenkor újra rendeztem a testtartásom. Néha nem volt automatikus a lazaság, a hasi légzés vagy kis időre magával ragadott a zene. Ezeket is korrigáltam és utána újra és újra, csak a vizualizációra figyeltem.

                                                                                                      ~ o ~

Ezt a receptet szó szerint semmiképp se másoljátok le. Én sem fogom, valószínűleg, mégegyszer pontosan ugyanezt.

Mi az, amit mégis magatokkal vihettek belőle?

  1. Nincs olyan, hogy nincs rá időm. Olyan van, hogy nem tartom fontosnak vagy éppen most nem ezt, nem így akarom.
  2. Nincs olyan, hogy nincs hozzá kedvem. De igen, ilyen bizony van.Nagyon sokszor segít, ha elkezdünk valami bejáratott, már automatikussá vált testi gyakorlatot. Akár a legegyszerűbb mozgást. (Fejkörzés, nyújtás-nyújtózkodás akár még az ágyban, vagy aki hozzám hasonlóan szereti, lehet reggel félálomban, szinte még becsukott szemmel, dudorászva mosogatni.)

             A test ilyenkor “tudja a dolgát”, beindul és segít.

             A zene is segíthet annak, aki szereti.

            És a megszokások, ha jó dolgokat teszünk megszokássá.
            Minden vasárnap egy kicsit mozogni, a hobbinknak élni vagy minden reggel egy
            kicsit,  legalább 15-20 percet magunkra fordítani, jógázni.
            Ez mind jó.
            És megéri. :)

Ez a recept egészen biztosan nem hizlal és a hozzávalók sem kerülnek semmibe. Egészítsétek ki bátran a saját kis ‘túlélő tippjeitekkel’ és fogyasszátok rendszeresen, boldogan, egészséggel. :)

                                                                                           ~ˇ~
                                                                                             ˘

Dorkának pedig (és aki még szeretné) desszertként egy apró, egyszerű kis trükk.
Kifejezetten mostanra.
Valahányszor kilépsz a bejárati ajtón, gondolj valami jóra. Valamire, ami aznap vár rád vagy nemrég történt. Mindig valami másra. Bármilyen apróság lehet, a gyerekek reggeli mosolya, a kollégák egy kedves szava, a zöldségestől ajándékba kapott alma… vagy a meglepetés, amit épp másoknak tervezel. Bármi, csak öntsön el melegséggel. És ha véletlenül a szád sarkában megjelenne és kiülne az arcodra egy aprócska mosoly, semmiképp ne állj neki ellen. ;)

Képek: Billy Bonkers és Jason Ferguson.

Advertisements

3 thoughts on ““Nincs időm jógázni.”

  1. Köszönöm ezt az írást- használom ám amit a végén írtál:-)
    A kép is telitalálat. A négy gyerekes nagyon messze élő mindig rohanó unokatesómat is tetszésnyilvánításra bírta,a fb-n a cikk pedig ő nem egy lájkolgatós. Gondolom neki is betalált)

Ha úgy érzed, mondd:

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s